Skindred, Kill The Power (DoubleCross, 2014)

by Gabriel Szünder

Az utolsó igazán eredeti metal együttes a Faith No More volt. Az FNM színrelépése előtt úgy tűnt, hogy a a durva gitárzenéket magas falak választják el a vidáman burjánzó pop stílusoktól. Ők lebontották ezeket a falakat, és megnyitották az útat az összes fúziós metal kísérlet előtt. Ebből a szempontból a folk metalt is Mike Patton találta fel.

Visszanézve elég érdekes, hogy ez a stilisztikai szabadság milyen kevés eredeti zenét produkált. A metal és a hiphop házasítása például óriási lehetőségeket rejtett magában, de zenei forradalom helyett megkaptuk a nu metalt. Kid Rock korai lemezeit leszámítva, azóta sem történt semmi érdekes ezen a téren.

A nu metal felelős valószínűleg azért is, hogy a Skindred nem foglal el fontosabb helyet a mai metal szintéren. A Dub War – a Skindred elődje – valahogy lemaradt a nu metal körhintáról, pedig igazán lehetett volna számukra is helyet találni valahol a Rage Against The Machine és a Limp Bizkit között. Lehet, hogy az amerikai ízlésnek kicsit túl furcsák voltak, de az is lehet, hogy egyszerűen csak rossz helyen születtek (nem Amerikában). A Skindred zenéjében kevesebb a rap és több a reggae, de ezt leszámítva a banda becsületesen viszi tovább a Dub War örökségét. Akárcsak a Dub War, a Skindred is kimaradt minden trendből.

Benji Webbe minden eddigi Skindred albumnál erősebbnek, gyilkosabbnak, robbanékonyabbnak ígérte a Kill The Powert, de az ilyesmit már nem megszoktuk, a zenészek már csak ilyenek. A lemezen talán több az elektronika mint korábban, de inkább az lett volna meglepő, ha nincs rajta dubstep. Playing for the Devil címmel például valamiféle raggacore-dubstep slágert próbált meg összehozni a banda, ennek érdekében még a riffelést is minimumra vették. Nem is rossz szám ez, ellentétben az indokolatlanul popos (jó, pop-punkos) Saturdayjel. A We Live hasonló felfogásban fogant, de ez már jobban el lett találva. Nem feltétlenül rontja amúgy a Saturday sem a lemez színvonalát, fel lehet úgy is fogni, hogy hozzájárul a változatosságához. Akárcsak az Open Eyed, amiben egy pornósztár nevű hölgy (Jenna G) is mikrofonhoz jut. Vannak persze jófajta reggae-metal himnuszok is az albumon. Ilyen a Ninja, vagy a kornos címadó dal.

Reggae ide, dubstep oda, Benji és társai örömből zenélnek. Ezért olyan nagy öröm hallgatni a Kill The Powert.