Mit is ünnepeltünk pontosan? (Gogol Bordello @ Gasometer, Wien, 2013.11.23)

by Gabriel Szünder

Annyi jóakarómtól hallottam már, hogy a Bordellot abszolút feltétlenül muszáj élőben látni (páratlan, kihagyhatatlan élmény!), hogy a peer pressure-nek engedve elmentem az együttes bécsi koncertjére.

Jó, nem csak azért. Azt még magamtól okoskodtam ki, hogy a Gogol Bordello az utóbbi évek egyik legkarakteresebb rock zenekara, hogy óriási dalokat írnak, hogy Eugene Hütz a mai rock színtér egyik legkarizmatikusabb frontembere stb. Kérdés sem férhetett hozzá, hogy menni kéne, lökdösődni, dörgölőzni, összejönni.

Lökdösődésből és dörgölőzésből volt is elég. A fene gondolta volna, hogy a bécsi közönség ennyire full contact. De ez most nem fontos.

Mit tanultam tehát a GB-ről Gasometerre keresztelt betonbuborékban?

A Gogol Bordello egy punk együttes. Nem „folk-punk”. Ez egy felesleges kifejezés, nem jelent semmit[i]. A punk zene, szubsztanciális szinten, hogy úgy mondjam, nem is létezik – pontosabban, létezik, de minek –, kizárólag mint relacionális jelenség érdemes beszélni róla. Ebből a szempontból a GB tényleg punk és ez élőben tényleg nyilvánvalóbb. Ugyanakkor a Gogol egy másmilyen punk együttes. A „normális” (pontosabban: a maga forradalmiságában normál) punk – amikor működik – mindig ironikusan viszonyul a rock zene történetiségéhez, sőt a rock zene zeneiségéhez. Újra meg újra lebontja a rock zene retorikáját. A Bordello esete ennél érdekesebb.

Nem egyszerűen az a nagyszerű a Gogol Bordello zenéjében, hogy a folklórból táplálkozik (első sorban a roma folklórból). Ilyet mások is tudnak. Eugene Hütz megmutatta a világnak, hogy nincsen semmi baj a rock zene retorikájával, legalábbis amíg az ember – a zenészember – képes képes egyszerre kint és bent lenni. Eugene-nek ez sikerült. Ő legalább annyira része a rock establishmentnek, mint amennyire nem az.

Amit Eugene Hütz játszik, az nyilvánvalóan nem „igazi” folk zene. A The Pied Piper of Hützovina című dokumentumfilmben van egy jelenet, amelyben a kijevi cigány színház igazgatója visszadobja Eugene-nek a Gogol Bordello CD-t, mivel az szerinte nem elég autentikus. Mármint a zenekar stílusa. Ez így is van, de a Gogol Bordello zenéje nem is akar autentikusnak látszani. A valódi folk zene múzeumba és archívumba való. A GB zenéje a színpadra és az utcára való. Van ugyanabban a filmben egy másik, hasonlóan érdekes jelenet, amelyben Eugene egy ukrán nyomornegyed utcáján pengeti a gitárját. Az benne az óriási, hogy ez nyilvánvalóan ugyanaz a Eugene, aki a Gasometerben lépett fel. Ő tényleg onnan jön – legalábbis a kijevi panelházak közül – és tényleg itt a helye – a Gasometer vagy akármelyik másik rockklub színpadán. A cigánydalok ugyanannyira hozzá tartoznak, mint a Sonic Youth, és épp a punk hozzáállásnak köszönhető, hogy a Gogol Bordellot nem lehet csak úgy belegyömöszöli az egzotikum kategóriájába (mint például Bregovic Goránt).  A GB nem keleti giccset árul nyugati fogyasztóknak.

A másik dolog, ami a lemezeken nem hallatszik, hogy Gogolék túl sokan vannak a színpadon. Indokolatlanul sokan. Részben ez a mértéktelenség magyarázza a koncertek karneváli hangulatát. Azt az érzést, hogy a színpadon bármi megtörténhet. Például, hogy Eugene egy teli borosüveggel veri az Elizabeth testére szíjazott óriásdobot. Közben locsolja az első sorokra a vörösbort. Nem biztos, hogy ez spontán megmozdulás volt, de nagyon jól kiemelte az esemény dionüszoszi jellegét.

Pedro Erazo és Elizabeth Chi-Wei Sun semmi lényegeset nem tesznek hozzá a Bordello zenéjéhez, de a jelenlétük nem felesleges. Pedro – aki úgy néz ki, mintha gyerekkorában a Cidade de Deusban[ii] szerepelt volna – és Elizabeth gyakorlatilag ugyanazt csinálják mint a nézők: fel-alá szaladgálnak, táncolgatnak, kurjongatnak. (Igaz, hogy néha különböző dobokat és cintányérokat ütögetnek, de ezt is meg lehetne oldani.) Ez megszűnteti az együttest a közönségtől elválasztó szimbolikus határvonalat és decentralizálja a színpadképet. Annak ellenére, hogy ő a frontember, a show nem Eugene körül forog.

Ezeket leszámítva a koncert a YouTube videók által befolyásolt várakozásoknak megfelelően alakult. Eugene nem volt valami beszédes formában, az egész show alatt csak annyit árut el, hogy amikor a Malandrinot írta épp a mexikói határ mellet tartózkodott. A dalt különben a kitűnő nyitóbanda, a Man Man két tagja közreműködésével adták elő.

Nem volt American Wedding. Ez meglepetésként ért.


[i] Az úgynevezett folk-punk együttesek és előadók (pl. Frank Turner) általában egyszerűen csak folk zenét játszanak, ami valóban különbözik a kortárs „folk” előadók (pl. Devendra Banhart) stílusától, de csak azért, mert az egyáltalán nem folk, hanem akusztikus rock zene a félájult fajtából. A Levellers ellenben egy punk zenekar, akárcsak a Gogol Bordello.

[ii] Ez egy film. Fernando Meirelles és Kátia Lund rendezték.