Die Krupps, The Machinists of Joy (Synthetic Symphony, 2013)

by Gabriel Szünder

A Krupps egy letűnt kor terméke.

Már a bandával kapcsolatos legelementárisabb információk is magyarázatra szorulnak. A Krupps nem egyszerűen Németországban, hanem Nyugat-Németországban jött létre, és ez abban az időben óriási különbséget jelentett. A Jürgen Engler és Bernward Malaka által alapított együttes Németország leghatalmasabb acélfeldolgozó és fegyvergyártó dinasztiájának a nevét vette fel, természetesen nem véletlenül. Az első generációs német industrial / EBM zenekarok legtöbbje valamilyen politikai töltetű név alatt tevékenykedett: Deutsch-Amerikanische Freundschaft (DAF), Der Plan, Einstürzende Neubauten stb. Mindezt elég könnyű megérteni, de az akkori Németország furcsa légkörét – amiben a számunkra már nehezen elképzelhető jólét keveredett az unalommal és a nihilizmussal – már nehezebb. Szóval akkor és ott jelent meg a Krupps és a kezdeti években, a düsseldorfi punk szcéna egyik bizarr mellékhajtásaként, agresszíven avantgárd zenét játszottak. Az 1981-ben megjelent, két tételből álló Stahlwerksymphonie még ma is képes megviselni az ember idegeit.

A kilencvenes évek elején az együttes már Metallica feldolgozásokat készített. Mondjuk, hogy ez a „második” Krupps. Azok számára akik akkor ismerték meg a bandát, a Krupps egy múlt nélküli zenekar volt, így elég könnyű volt úgy tekinteni rájuk, mint Európa válasza a Nine Inch Nailsre. A Music Television hathatós közreműködésének köszönhetően, pár évig Englerék voltak a legújabb industrial metal szenzáció. Az évtized vége felé aztán együtt indultak hanyatlásnak, a Krupps és az MTV. A banda még a tisztességesebb megoldást választotta. Egy utolsó album után, amin a Heathen- gitáros Lee Altus is játszott, feloszlottak.

Tizenhat évvel a Paradise Now megjelenése után, most itt a „harmadik” Krupps a nyolcadik nagylemezzel. A The Machinists of Joyt az előző két korszak szintéziseként lehet felfogni. Az új album visszatérést jelent a korai idők elektronikus hangzásához, de a befogadhatóság szempontjából a inkább kilencvenes évek opuszaira emlékeztet. Bár ami azt illeti, még azoknál is kommerszebb. A nyolcvanas elején, ez a fajta indusztriális sound újító volt, meghökkentő, forradalmi. Ma már nem az. Még a kilencvenes években is volt valami eredeti a heavy metal és a elektronikus effektek párosításában. 2013-ban nincs már semmi érdekes a Machinists stílusában. Kismillió együttes játszik hasonló zenét, de a tény, hogy ezek nem léteznének a Krupps nélkül, nem sokat tesz hozzá a lemez értékéhez. Ami nem azt jelenti, hogy nincsenek rajta jó dalok. A Robo Sapiens és az Eiskalter Engel például mindenképpen ilyen.

Egy számot azért feltétlenül le kellet volna hagyni a Machinists of Joyról. A Nazis auf Speed alapján azt fogja hinni a fiatalabb nemzedék, hogy a Krupps esetében valamiféle pót- Rammsteinról van szó. Pedig hát inkább a fordítottja igaz.