Jéghideg a város szíve. Ane Brun Budapesten (A 38 Hajó, 2013.10.24)

by Gabriel Szünder

A folk zene messziről érkezett a hatvanas évek Amerikájába.

Az a zene valóban folklór volt, az elején legalábbis, Amerika szívéből és Európa múltjából jött New Yorkba és hozta magával a szabadságvágy tisztaságát és a kívülállóság méltóságát. A fiatal urbánus entellektüelek elég helyesen felismerték a hobó-idill forradalmi potenciálját, és rövid idő alatt egyfajta proto-punk mozgalmat alakítottak ki Greenwich Villageben. Amit nagyjából ugyanolyan hamar elnyelt a show business. Ramblin Jack Elliot még poros országutakon hajszolta a cowboy utópiát, Bob Dylan már a Gerde’s Folk Cityben koncertezett. Később meg a Madison Square Gardenben.

Az új évezred folk zenészei már nem látnak túl a pop kultúrán. Hozzájuk már minden közvetve jut el, közvetítve, a pop kultúra által közvetítve. Ennek ellenére, sokak minimalizmusában még mindig fel lehet ismerni a dal tisztasága utáni vágyódást. De ők a perifériára való kiszorításukat is elfogadják. Hiába énekli Ane Brun, hogy we can do more, poetry from heartbeats, revolution from dreams, valójában nem tudnak már többet tenni, a verseiket már senki hallja meg, mert tényleg nem hangosabbak egy szívverésnél, és a forradalom álom marad. Ezt a zenét már nem is lehet másképpen elképzelni, mint hangulatvilágítás mellet, kis színpadon, kis klubban, ahol egy maréknyi ember emlékezni gyűl össze. Meg álmodozni természetesen. Hogy talán lehetne másképp is, hogy talán nincs minden veszve, mert, íme, egy-két órára képesek vagyunk felfüggeszteni a rohanást, elfelejteni a lelketlenséget. Sőt talán egy kis homokot is sikerült szórni a fogaskerekek közé.

Valóban meghitt volt a légkör a Hajó színpadán. Elég volt ehhez egy háttérvászon és nyolc-tíz félkörben felállított lámpás. Leválasztották a színpadot a világról, de nem választották el a közönségtől. Ane androgün megjelenésében is volt valami másvilági. A közönséggel való kommunikálása mindennemű szexualitástól mentes volt, úgy dalolta végig a koncertet, mint egy skandináv elf. Végül is erről szól Ane Brun művészete: egy elvarázsolt tekintetről. Akármi lehet szép, ha megfelelőképpen nézzük. De ebben állnak a határai is. Akármi lehet szép. Formától és tartalomtól függetlenül. Még a True Colors is. Még a Big In Japan is.

Mindegy, mi tényleg ki fogunk facsarni minden csepp művészetet a pop szemétből, ami elönt minket, minden csepp igazságot.