Vulture Industries, The Tower (Season Of Mist, 2013)

by Gabriel Szünder

A Vulture Industries név jobban illene egy balos industrial alakulathoz, mint egy norvég black metal együtteshez, de Bjornar Nilsenék mindent másképp csinálnak, mint a többiek. Persze ha Bjornarnál rákérdeznek, hogy balos-e a banda, a szokásos közhelyekkel válaszol. Igen, igen, vannak ilyenfajta hajlamaink, de nem vagyunk egy politizáló együttes, nem akarunk papolni, stb. stb. Bárhogy is lenne, az Industries nem az a tipikus kriptofasiszta, új-pogány, neo-panteista zenekar. A szövegeik inkább Edgar Allen Poe szellemiségét idézik. A zenéjük is, ha jól belegondolok.

Azt mondtam black metal? A Vulture Industries zenéjét valóban az Arcturustól szokták származtatni, de Nilsen inkább olyan hatásokról szeret beszélni, mint Tom Waits, Nick Cave, a Cure vagy a Camel. Egyesek szerint, az úgynevezett „dark cabaret”-hoz is köze van az Industriesnak, de az együttes tagjai azt állítják, hogy még hallomásból sem ismerik a Dresden Dollst. Tehát black vagy nem black?

A The Towernek tényleg van egy blackes aurája – ami olyan dolgokkal rokonítható, mint Ihsahn szólómunkái, az újkori Primordial, vagy az Ensalved progresszívebb megnyilvánulásai – de a VI mára annyira messze került a fekete fémtől, amennyire csak lehet. Legalábbis egy norvég black bandának. Az valószínű, hogy az Industries gyökerei a black metalnál mindig is mélyebbre nyúltak, de csak mára jutottak el Bjornarék oda, hogy a sok zenéből, ami a szívükben forrt és a fejükben kavargott, valami teljesen egyedit szűrjenek le. Nilsen például eddig is színpadiasan énekelt, de sosem volt olyan nyilvánvaló, mint az új albumon, hogy mennyit köszönhet Nick Cavenek. Meg Screamin Jay Hawkinsnak, mindegy, hogy tud-e róla, vagy nem.

A The Tower egy konceptlemez, akárcsak a három évvel ezelőtti The Malefactor’s Bloody Register. Kicsit Anthony Burgess Gépnarancsára emlékeztet, pontosabban annak egy gótikus újraértelmezésére. De nem csak a szövegek fogják össze a dalokat, az album zenei szempontból is egységes. Igaz ez annak ellenére, hogy a címadó nóta a csapat (black) metalos múltjára utal, hogy a Divine – Apallingben felbukkan egy Sabbath riff, vagy hogy a The Hound a Tiamat irányába mutat. Nem is ezekben, hanem három másik szerzeményben sikerült a Vulture Industriesnak elérni a tökéletességet. A félakusztikus Lost Among Liarsban, a The Pulse Of Bliss lélekbehasító refrénjében, illetve a The Dead Won’t Mindban, ami Nick Cave leggyilkosabb balladáival is felveszi a versenyt.

Tiszta rock-művészet a The Tower. Mellesleg az év egyik lemeze.