Status Quo, Bula Quo! (Edel, 2013)

by Gabriel Szünder

A Bula Quo! a Status Quo harmincadik stúdiólemeze. Ez egy óriási teljesítmény. Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy a Francis Rossi által frontolt zenekarnak sikerül harmincszor elkészítenie ugyanazt az albumot.

Még ha ez így ebben a formában nem is teljesen helyes, az azért mégiscsak igazságtalan, hogy a közvélemény még mindig az AC/DC-t tartja a világ legfontosabb lemezklónozó intézményének. Pedig hát Rossiék is megtették a magukét. Három akkorddal felszerelve, sikerült nekik átbugizni ötven évet. Igaz, hogy valamikor réges-régen, az ezerkilencszázhatvanas évek végén egy sokkal pszichedelikusabb zenével indultak el a világhír felé, de arra úgysem emlékszik már senki. A Status Quot az In The Army Nowról szokás ismerni. Tehát ez most az az együttes.

A Bula Quo! lemezhez egy film is tartozik (vagy fordítva), egy „igazi” film, amelyben nem csak a csapat tagjai, hanem hollywoodi színészek is játszanak (pl. Jon Lovitz). Az ilyesmi ritkán bizonyul jó ötletnek, de lehet, hogy a Bula Quo! a nagy kivétel, mert eddig csak jókat olvastam róla. A banda minden esetre kilenc dalt írt hozzá, ami nem sok – összesen alig tesznek ki 34 percet –, de a dupla albumon vannak még koncertfelvételek, meg pár régebbi szám újra felvett változata. A Frozen Hero és a Reality Cheque a tavalyelőtti Quid Pro Quoról került át ide, de két olyan őskövület is fel lett dolgozva, mint a Living On An Island és a Rockin All Over The World.

A Bula Quo! film a Fidzsi szigeteken játszódik, és ez a magyarázata a Mystery Island című borzalomnak, ami, olyan mint egy fidzsi népdal, már ha egyáltalán létezik ilyesmi. Pedig Rick Parfitt írta. Mozi ide vagy oda, ez megbocsáthatatlan. Ki kell törölni az mp3 lejátszóból, le kell vakarni a CD-ről. Egyszerűen el kell felejteni. A Fiji Time is egy butácska nóta, de ehhez képest kibírható.

Még így is marad a lemezből hét mosolygós boogie sláger, és ezekbe már tényleg nem lehet belekötni. Rögtön az elején ott van az autoreferenciális Looking Out For Caroline (a csapatnak 73-ban már volt ugyanis egy Caroline című nótája), ami – senki meglepetésére – egy Caroline nevű csodálatos leányzóról szól. Caroline szereti a rock n’ rollt, de szeret olvasni is, szóval minden férfi álma. A Gogogo ennél is jobb dal (klasszikus Status Quo), a Run and Hide picit bekeményít, a Running Inside My Headben meg van egy jófajta nananananana kórus (ilyet sem sűrűn hallani manapság). Az All That Money a nyolcvanas éveket idézi (a Huey Lewis and the Newsra emlékszik még valaki? Nem? Senki?), a Never Leave a Friend Behind meg inkább a hatvanasokat. Az új számok soráta Bula Bula Quo (Kua Ni Lequ) zárja. Ijesztő címe ellenére, nincs vele semmi különösebb baj.

A Status Quo még 2013-ban is megállíthatatlannak tűnik. Lehet végül a Rolling Stonest is túl fogják élni.