Korn, The Paradigm Shift (Prospect Park, 2013)

by Gabriel Szünder

Lehet, megint én leszek az egyetlen, aki szeretni fogja az új Korn lemezt. Akárcsak a Path Of Totality esetében. Még mindig úgy gondolom különben, hogy a Path egyetlen baja az volt, hogy túl későn érkezett. Amúgy egy eredeti és bátor album volt. A Paradigm Shift fogadtatását viszont kezdettől fogva két körülmény határozza meg: a címe, meg a tény, hogy ez Brian „Head” Welch visszatérő lemeze. Pont nem egy Paradigm Shift-re keresztelt albumtól kellene elvárni, hogy az együttes régi hangzását hozza vissza, ugyanakkor a tékozló Head hazatalálása biztos ilyenfajta reményeket ébresztett nem kevés régivágású Korn fan lelkében. És vannak egyáltalán másfajta Korn fanok?

Azzal igazán nem lehet megvádolni Jonathan Daviséket, hogy kétségbeesetten keresik a rajongóik kegyeit, hogy amióta megszűntek MTV bandának lenni, mindenre hajlandók a régi hírnevük visszaállításának érdekben. Épp ellenkezőleg, a három évvel ezelőtti Remember Who You Are, amely újra felvillantotta a „klasszikus” Korn soundot, inkább kivételnek tekinthető. Minden esetre, az a lemez megmutatta, hogy a Kornnak nem csak a kísérletezés, hanem a múltidézés is jobbam megy mint a Metallicanak.

Szóval a Paradigm Shift nem egy Korn IV, de azért „paradigmaváltozásként” sem lehet felfogni. Olyan számok, mint a Victimized, az It’s All Wrong vagy a mansonizmusoktól sem mentes What We Do például visszautalnak a Path Of Totality-re. A Punishment Time a hagyományos basszuscsattogtató hangzást keveri az ambient elemekkel, a Tell Me What You Want meg egyenesen olyan, mint egy softcore Korn sztenderd. A Lullaby For a Sadist, a maga gyermekmondóka-refrénjével, megint csak a régi időkre emlékeztet. A nagy stílusváltozást inkább az olyan dalok jelentik, mint a Love & Meth, vagy a Mass HysteriaParanoid And ArousedNever Never hármas. Az elsőnek a refrénjét valamelyik amerikai neo-hardrock banda is írhatta volna, a másik három meg olyasmi, ami egy Linkin Park lemezen kisebb meglepetést okozott volna, mint itt.

Nem kell szerintem attól félni, hogy végleg felhígult a Korn stílusa. Nem valószínű, hogy a következő lemez ennél is dallamosabb lesz. Valószínűbb, hogy teljesen más lesz. Mondjuk az is egy életképes hipotézis, hogy a Paradigm Shifttel Jonathan Davisék megpróbálták „eladni magukat”, de ha ez igaz lenne, azt jelentené, hogy végképp elveszítették az eszüket vagy a realitásérzéküket. Az interjúkból nem úgy tűnik.

Az új Korn nem annyira eredeti, mint az utolsó két Linkin Park, de azt mutatja, hogy ha a nu metalban nem is, egyes nu metalos bandákban van még potenciál.