Orphaned Land, All Is One (Century Media, 2013)

by Gabriel Szünder

Tudom, az Orphaned Landet szeretni kellene. Több okból is. Első sorban, ahhoz képest, hogy Izraelből származnak, egy gyönyörű karriert futottak be. Már eddig is. És ki tudja hol a vége. Lehet végül tényleg megkapják a Nobel békedíjat. Másodsorban, kiállnak a vallási tolerancia és a az egyetemes megbékélés mellet, ami dicséretes dolog, bárki (pl. én) bármit mond. Végül – és mi lenne a Nobel díj ehhez képest – Steven Wilson prog-guru áldását is élvezik. Wilson nem csak producelte a három évvel ezelőtti OL albumot, hanem még billentyűs hangszereken is feljátszott rá ezt-azt. Persze a The Never Ending Way of ORWarriOR ettől sem lett jobb.

Miért is? Első sorban azért, mert a közel-keleti folk zenei beütések ellenére, az Orphaned Land egy tökéletesen fantáziátlan európai típusú prog-power banda. Akárcsak a tunéziai Myrath. Ráadásul, minél inkább letisztul az OL zenéje, annál unalmasabb lesz. Egyszerűen lehetetlen az All Is Oneon egy élvezhető dalt felfedezni. A zenekar képzelt tehetségén hizlalt szerzemények lustán heverésznek a majdnem egyórás CD-n. Hiába is várná tőlük az ember, hogy felpattanjanak és táncra perdüljenek. Mindegyikben megszólal egy seregnyi keleti hangszer, mindegyik egyformán túlbonyolított, mindegyik egyformán felejthető.

Vegyük például a Through Fire and Watert, ami avval mindenképpen kitűnik, hogy héber (?) szöveggel rendelkezik. (Igaz, hogy a Shama’imnak még a címe is héber). Szokás szerint valami nagyon nem-európai zenével indul a nóta (lehet, hogy ez folknak számit, de szerintem inkább úgy szól, mint valami izraeli mulatós zene), aztán a második perc körül elkezd lavinaszerűen növekedni, majd végül egy sympho-prog szörnyetegként zuhan rá a hallgatóra. Bár Mira Awad itt valóban szépen énekel. A Brother egy visszafogottabb, lírikusabb hangvételű szám és ezért könnyebben kibírható. Akárcsak a lemezt záró, folkos Children. „Folkos” azt jelenti ebben az esetben, hogy az akusztikus hangszerek kicsit nagyobb teret kapnak, mint a többi számban.

Ha másképp állnának a dolgok az Orphaned Land zenéjével, akkor teljesen mindegy lenne, hogy cirkuszt csinálnak ebből az ő univerzális testvériségükből. Amúgy az új lemez borítója – ami a Dávid-csillagot, a keresztet és a muszlim félholdat montírozza egymásra – is a giccs diadala. De a cím legalább nem egy olyan fennhéjazó ökörség, mint amilyen az ORWarriOR volt. Kicsit inkább a hot dogot vásároló buddhistás viccre emlékeztet. (Mit mondott a buddhista szerzetes a hot dog árusnak? „Make me one with everything”.)