The Boy Who Cried Wolf, Bad Time Stories (Fading Halo Records, 2013)

by Gabriel Szünder

A Fading Halo Records három román együttes közös projektje, amit a zenészek első sorban azért hoztak létre, hogy a saját kiadványaikat terjesszék.

A három banda közül kettő – a Coins As Portraits és az I Stared Into The Forest – már tavaly debütált, és a Forestnek azóta kijött egy Unframed Pictures Of Our Epilogue című EP-je is. Természetesen az összes anyag ingyen letölthető a Fading Halo honlapjáról. Azért természetesen, mert ez a történet nem a pénzszerzésről szól.

Ezt a kiadós dolgot nem csak a nyilvánvaló okok miatt tartom jó ötletnek, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a tényre, hogy Romániában egy újfajta hardcore szcéna van kialakulóban. Pláne ha számításba vesszük a Mediocracyt is, akiket hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Ennek a műfajnak ott továbbra is ők a császárai, és bár semmi közük nincs a Fading Halohoz, elég sok közük van az ott tevékenykedő zenekarokhoz. Ezekben a bandákban ugyanis nem csak az elkötelezettség és a DIY hozzáállás a közös, hanem a hardcore zene egy bizonyos értelmezése is. Az elkötelezettségről különben épp egy tavalyi budapesti koncert alkalmával volt lehetőségem meggyőződni – a CAP és az ISITTF akkor a konstancai White Walls társaságában zúzta meg a Szabad az Á-t. Ami meg a stílust illeti, a legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy míg a kilencvenes években alakult román zenekarok a Biohazard felől közelítették meg a hardcoret, ezek az újabb generációs csapatok a Converge felől jönnek. Talán épp a TBWCW áll a legközelebb Kurt Ballou szellemiségéhez. A másik két együttes inkább valamiféle káosz-coret játszik. Ők mathcorenak nevezik, de nem kell ezt túl komolyan venni.

A TBWCW-t a román szaksajtó szupergruppnak kiáltotta ki, de ezt sem kell komolyan venni. Az mondjuk tény, hogy a tagok más együttesekben is játszanak. Meg azt elismerem, hogy egy szuperjó gruppról van szó. Mihai Andrei énekes például a Breathelast metalcore-post-metalcore bandában is érdekelt, de szerintem itt jobb teljesítményt nyújt. Nem üvölti éppen annyira kétségbeesetten végig a lemezt, mint a Mediocracys Viez, akinek minden gitárriff mintha felsértené a lelkét, de óriási érzelmi töltet van az előadásmódjában.

A Bad Time Stories tehát alapjában véve Converge-szerű zenét tartalmaz, de annyira őszintén eljátszva, hogy megkockáztatom, hogy a TBWCW akkor is így zenélne, ha a massachusettsi együttes nem létezne. Ebből a szempontból a Ghost Riders (Flame On, Scumbags!) nagyon jól elkapja az album lényegét. Biztos nem véletlen, hogy erre készült az első klip is. A lemezt nyitó It’s Just a Rebel Sir (micsoda cím!), illetve a névadó dal (The Boy Who Cried Wolf) ugyancsak kiugró szerzemények. A Home egy többé-kevésbé dallamos refrén köré épített hardcore tétel, az Inverted Queen meg a jazzes középrész miatt hívja fel magára a figyelmet. A John McClane meg a címe miatt. (Hogyhogy kicsoda John McClane?). Végül az End (ami tényleg az utolsó dal a lemezen) egy vaskosabb, metalosabb szám, ami eléggé megközelíti a fent említett Breathelast stílusát.

Egy nagyon erős debüt a Bad Time Stories, ha jól számolom, a legerősebb, ami az idén Romániából érkezett.