The Dillinger Escape Plan, One Of Us Is The Killer (Sumerian Records, 2013)

by Gabriel Szünder

Mikor megláttam, hogy az új Dillinger lemezen van egy Hero Of The Soviet Union című dal, már elkezdtem örülni, hogy akadt végre egy amerikai együttes, amelyik megemlékezik Alekszej Grigorjevics Sztahanovról, vagy Jurij Alekszejevics Gagarinról, vagy a dicső szovjet múlt mit tudom én melyik másik alakjáról. Pláne hogy az utolsó számot meg úgy hívják, hogy The Threat Posed By Nuclear Weapons, és ugye a nukleáris lefegyverkezés nagy téma volt a kommunista érában. Persze szó sincs szovjet tematikájú konceptalbumról (pedig eredeti ötlet lett volna). A Hero szövegéből maximum annyit lehet kihámozni, hogy Greg Puciato nagyon haragszik valakire (vagy valakikre). Másfelől ez egy nagyon is jellegzetes szám. Ahogy itt keveredik a szarozás („you smell like shit, not the truth”) a költői momentumokkal („bleeding heaven from the start / woe is rapture ripped apart”), ugyanúgy keveredik a TDEP zenéjében az extrém agresszivitás a magas fokú művészettel.

Calculating Infinity kétség kívül a rock zene egyik alapműve, de semmilyen normális együttes nem próbálta volna az ott hallható kamikaze metalt túl sokáig erőltetni. Mert az tényleg egy öngyilkos húzás lett volna. Semmilyen normális rajongó nem kellett volna ezt elvárja a Dillingertől, de nyilvánvalóan vannak elegen, akik még ma is visszasírják az Infinity soundját. Pedig a zenekar fejlődik, a szónak a legjobb értelmében. A zenéjük ma gazdagabb, sokrétűbb, tartalmasabb, de ugyanannyira vakmerő mint régen. Figyelemre méltó viszont, hogy minél átgondoltabb lemezeket készítenek Puciatoék, annál inkább előjönnek a hatásaik. Első sorban a Faith No More hatások.

Ebből kifolyólag ma már néha egy bevadult Deftonesra is képes emlékeztetni a Dillinger (ld. az új lemezen a baljóslatú zajokkal ellátott Crossburner). Gondolom ezekért dolgokért leginkább Greg Puciato a felelős. Az Understanding Decayben minden esetre úgy énekel, mint aki sok órát töltött el Mike Patton életműve tanulmányozásával. A címadó One Of Us Is The Killerben is van egy kis jazzelés, ami nagyon úgy szól, mint valami, amit a késői FNM lemezekről tanulhatott a banda. Ez különben pont az a fajta dal, amitől a TDEP puristáknak valószínűleg kinyílik a bicska a zsebükben. Távolról sem behízelgő (nem is hiszem hogy a Dillinger képes lenne ilyesmire), de van benne dallam rendesen. Érdekes amúgy a lemez felépítése. Két bősz darálással indul (Prancer, When I Lost My Bet), de aztán következnek ezek a melodikusabb nóták. A már említett Hero Of The Soviet Unionben is van egy jópofa kórus, és, az indusztriális elborultsága ellenére, a Nothing’s Funny is egy fogós tétel. Akárcsak a Paranoia Shields. Bár a Dillinger még mindig úgy szól, mintha valami őrült káoszelmélet-tudósok bandája lenne (az instrumentális CH 375 268 277 ARS jó példa erre), ma már talán inkább egy olyan nóta jellemzi őket a legjobban, mint a Magic That Held You Prisoner, ahol az ádáz riffelés felett csilingelő harangjáték hallható, vagy a lemezt záró Threat Posed By Nuclear Weapons, amiben megvan a Converge érzelmi túlfűtöttsége.

Ha egy olyan lemez, mint a One Of Us Is The Killer általános tetszést váltana ki, a Dillinger Escape Plan elkezdhetne aggódni. Egyelőre nincs erre semmi okuk.