Leprous, Coal (InsideOut, 2013)

by Gabriel Szünder

Már nem tudom milyen lemezen hallottam először progresszív rockba oltott death metalt, de érdekes és eredeti dolognak tűnt. A prog rock szempontjából ez természetesen egy tabu megdőlését jelentette. Ami viszont ennél is fontosabb, ezt a különös párosítást a death metal zenei értékének retrospektív elismeréseként is fel lehet fogni. Minden esetre mikor másodszorra hallottam ilyesmit, már kevésbé tűnt érdekesnek, tizedszerre meg egyáltalán nem tűnt annak.

Ezt most nem azért írtam le, mert a Leprous zenéje vadul tobzódik a death metalban. Pedig hát egy ilyen nevű bandától igazán elvárná az ember. Kíváncsiságból rá is kerestem az Encyclopaedia Metallumon és természetesen az összes többi hasonló nevű együttes (összesen 4) deathként van kategorizálva. Szóval, a Leprous nem tobzódik a death metalban, de nem is teljesen idegen tőle. Helyenként a Coal képes komolyan bedurvulni.

Az internet szereti a Leproust. A HeavyBlogIsHeavy (blog) számára például a Coal az év egyik legvártabb lemeze. Igaz, ők az új Wintersun albumot is nagyon várják, és ez kétséget támaszt a józan ítélőképességüket illetően. De nem csak ők rajonganak a Leprousért. Vannak bloggerek akik a prog megmentőjeként üdvözölték a norvég együttest. Az internet kollektív tudatában, Einar Solberg bandáját csakis a legnagyobbakkal lehet egy lapon említeni – Opeth, Riverside, Queen (???), Winds, Porcupine Tree, Pain Of Salvation, King Crimson, Shining (nem tudom melyik a kettő közül), Devin Townsend Project, Pink Floyd.

Joggal feltételezhetjük, hogy az ilyen ó de nagyon spontán blog bejegyzések valójában rendelésre készülnek, de pár esetben biztos a szerző őszinte véleményéről van szó. Ha viszont így van, felvetődik a kérdés, hogy vajon mi váltotta ki ezt a nagy lelkesedést. Eleddig a válasz rejtve maradt előttem. A múltban a Leprous Ihsahn koncertbandájaként funkcionált, de ettől még senki sem lesz Messiás. A Coal  valóban egy minőségi anyag, de azért nem emelkedik ki toronymagasan a progresszív rock-metal lemezáradatból.

A Coal a Leprous harmadik nagylemeze és igazság szerint van rajta két hibátlan dal. A The Cloak és a The Valley. Utóbbi az album legszebb refrénjét mondhatja magáénak, de a The Cloak a tartalmasabb szerzemény. A hetvenes évek felfogásában íródott Cloak az a fajta kristálytiszta zenei konstrukció, amelynek hallatán az ember hajlamos megbánni minden bűnt amit valaha is elkövetett, szóval, tettel és mulasztással. Ugyanakkor ez egy atipikus nóta, többek között azért, mert a retro hangulat nem jellemző az albumra. Az elejére került, pulzáló Foe például kimondottan modern hangzásokkal operál. Ráadásul ott vannak azok a bizonyos bekeményítős számok (Contaminate, Coal stb.) A címadó dal egyes részeit a Hypocrisy is felvállalhatná.

Ha a lemez legalább nyolcvan százaléka olyan szinten mozogna mint a Cloak, nem sajnálnám tőle a tíz pontot sem. Így sajnálom.