Spock’s Beard, Brief Nocturnes and Dreamless Sleep (InsideOut, 2013)

by Gabriel Szünder

Nem elég, hogy Neal Morse pár évvel ezelőtt felfedezte, hogy Jézust jobban szereti mint a Spock’s Beardet, de tavalyelőtt Nick D’Virgilio is lelépett a zenekarból. Más együttes belerokkant volna két frontember elvesztésébe, de nem így a Beard. Olyan ez, mint Szent Pál esete Málta szigetén. Black metalosoknak egy kis magyarázat: alighogy túlélt egy rázós hajótörést, az apostolt rőzsegyűjtést közben megmarta egy vipera. Gyakorlatias emberek lévén, a bennszülöttek azzal magyarázták a sorozatos szerencsétlenségeket, hogy Pált biztos nagyon utálják az istenek. A sorozatos túlélések láttán viszont egy új magyarázattal álltak elő: az apostolt úgy néz ki, mégis szeretik az istenek. Rendkívüli módon. Valahogy így áll a dolog a Spock’s Bearddel is. Nyilvánvaló, hogy ők is valamiféle karmikus protekciót élveznek.

A Spock’s Beard stílusa nem kevésbé megingathatatlan. Semmi lényeges változás nem történt ezen a téren. Két dalban például Neal Morsenak is benne van a keze. Az Afterthoughts meg a Waiting for Me semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a többi tíz szám. Ugyanezt el lehet mondani a lemezt nyitó Hiding Outról is, amit Ted Leonard, az új énekes írt. Leonard különben egy Enchant nevű amerikai prog bandából lett importálva. (Biztos illene ismerni őket, de én most hallottam róluk először.) Helyet kapott még a lemezen egy Wish I Were Here című Alan Morse szerzemény, aminek semmi említésre méltó köze nincs a Pink Floydhoz. Ez a humorérzék egy meglepő megnyilvánulásának tekinthető a banda részéről. A Spock’s Beard tudvalévőleg nem éppen egy Scatterbrain.

Az ilyen formális szempontokon túl, a Brief Nocturnes száz százalékosan kiszámítható. Lehet persze azon sírdogálni, hogy a progresszív rocknak ma már semmi köze nincs az avantgárdhoz (én szoktam), de ami a Yes-Genesis örökség ápolását illeti, a Spock’s Beard minden kétséget kizáróan a legjobbak közé tartozik. Erről szól az új album is. A könnyedebb hallgatnivalók között meg lehet említeni a kissé zeppelines The Man You’re Afraid You Are-t, meg az A Treasure Abandoned című nyolc perc feletti eposzt, ami annak ellenére, hogy eléggé floydosan indul, alapjában véve egy prog-pop dal. Az egyetlen szám ami úgymond kislemezként is megállná a helyét a bluesos Down a Burning Road.

Aki úgy képes végighallgatni a bónusz dalokkal együtt több mint két órás Nocturnest, hogy közben egyszer sem unja el magát, az írjon a zenekarnak. A jutalom egy ingyen CD. Az akció becsületszó alapján működik.