Corrodal, Lathe Of Heaven (2013)

by Gabriel Szünder

Valamelyik amerikai metal magazin, a nevére már nem emlékszem, az Allelujah! Don’t Bend! Ascend!-et, azaz a Godspeed You Black Emperor tavalyi lemezét szavazta meg a 2012-es év metal albumának. A Godspeed nem metalt játszik. A szónak semmilyen normális értelmében. A tény viszont, hogy ilyesmi megtörténhet, azt mutatja, hogy a metal fogalom mára már akármilyen súlyosabb gitárzenét magába képes fogadni. Még ha ez így is van, nem kis bátorság kell ahhoz, hogy egy fiatal együttes énekes nélkül kezdjen el zenélni. Mert hát az instrumentális zene nagyobb odafigyelést kíván a hallgatótól, ahhoz meg ki a francnak van kedve. Az OK, hogy a post-rock divat révén a pszichedelikus instrumentális zenék közelebb kerültek a figyelem középpontjához, de még a Mono sem koncertezik tízezrek előtt. A Karma To Burn meg pláne nem.

A salgótarjáni Corrodal felelőtlen módon mégis instrumentális rockra adta a fejét. Állítólag ez azért történt mert Bakos Gergely énekes valamikor 2008-ban elhagyta az együttest. A Xei című 2009-es debütlemezen már senki sem énekelt. Tisztán zenei szempontból, ez valószínűleg a legjobb dolog ami a Corodallal történhetett volna. Könnyen el tudom képzelni, hogy ellenkező esetben a zenekar veszélyesen közel került volna a post-grungenak nevezett stílushoz. Azt meg senkinek sem kívánhatjuk. Minden esetre, a Lathe Of Heaven nyitónótája, a melankolikusan riffelő Portland valahogy ezt a benyomást keltette bennem. Persze a kontrafaktuális hipotézisek alapból megbízhatatlanok, és tényleg nem tudom hogy szólt volna a Corrodal, ha Bakos Gergely a bandában marad.

Az aktuális felállásban a Corrodal többé-kevésbé természetesen sodródik a post-rock irányába. Szerintem legalábbis így lehetne meghatározni a Lathe Of Heaven és a Xei közötti viszonyt. De nincs semmi erőltetettség az együttes hozzáállásában. Az Augmentor II például mesterien szövi át a metalt post-rock elemekkel. A három tételes Augmentor képezi az új lemez oszlopát és alapját. A két perces első rész felépíti a szükséges feszültséget, a második katartikus erőket szabadit fel, majd ezek az Augmentor III  törzsi örömzenéjében oldódnak fel. Itt Kovács Viktoré és Soltész Gergelyé a főszerep, akik mindenféle furcsa nevű hangszeren játszanak (didgeridoo, djembe, darbuka stb.) Aki még emlékszik a Kaiowasra az egy elég jó metal analógia birtokában van.

A világzenei elemek visszatérnek az akusztikus Er’Perrehnneben, meg a metalosan lüktető Iahkluban is. Utóbbi talán az album második csúcspontja, bár a lemezt záró igencsak komplex Volcanoes Emit Fire is egy nagyon erős szám. Amúgy a Lathe Of Heaven egy elég széles rockzenei spektrumon mozog. Az egyik végén ott van a törékeny Far Away Waters, a másikon meg a (post)hardcore-os They Have Landed.

Röviden: a Lathe Of Heaven egy nagyon, nagyon jó lemez. Konceptlemez különben, az azonos című Ursula K. Le Guin regény után szabadon.