Dirty Shirt, Freak Show (Est Ouest , 2013)

by Gabriel Szünder

Aki ismeri a Dirty Shirt nevű zenekart, az valószínűleg egyetért velem abban, hogy egy kurvára ambiciózus társaságról van szó.

Bár tekintve, hogy ez a kurvára ambiciózus zenekar Romániából származik, nem valószínű, hogy túl nagy ismeretségnek örvend. Nem is arra gondolok, hogy a Dirty Shirt két stúdióalbum után kiadott egy live DVD-t, hanem a 2010-es lemezre. Az önironikus című Same Shirt Different Day azt a benyomást keltette, hogy egy kényszerűen félbehagyott dupla album, hogy az együttes kreativitását nem lehet egy hatvanvalahány perces CD keretei közé szorítani. Ami meg a DVD-t illeti (Live In The Truck), megható, hogy milyen szar helyen, mennyire kevés embernek játszanak. Lehet, hogy más zenekar ki sem adott volna ilyesmit, de szerintem ez is a bizonyítási vágy számlájára írható. Tíz év múlva meg kordokumentumként fog működni. Pláne, hogy a román rock teljes története során kb. 3 live DVD jelent meg.

A Freak Show megjelenését ugyancsak komolyan megtervezte a csapat – volt Facebook kampány, CD-nyerő játék, miegymás, a címadó dal meg pár héttel a hivatalos megjelenés előtt felkerült a YouTubera. A nóta alapján egy lényegretörőbb, a szó jó értelmében vett slágeresebb lemezre lehetett számítani. Ez be is igazolódott. Az SSDD-hez képest eltűntek a Metallica hatások, ami jó, illetve az indusztriális beütések is a háttérbe szorultak. Ez lehet jó vagy rossz, a hallgató személyes ízlésétől függően. Én például élveztem az effektelést az előző albumon. Minden esetre, a zenekart nem fenyegeti az a veszély, hogy a román Rammsteinként fog bekerülni be a köztudatba.

A Dirty Shirt két énekessel operál, de Dan Craciun és Robi Rusz nem a szokásos hörgő-áriázó páros. Ennél sokkal eredetibb módon egészítik ki egymást. Mondjuk úgy, hogy ketten kitesznek egy Serj Tankiant. A Freak Showban, meg a Bad Applesben különösen jól működik a kettőjük közötti kölcsönhatás. Ebből kifolyólag van is a címadó nótának egy kis System Of A Down feelingje. A Bad Applesbe meg egy román népdal refrénje lett komplett őrült módon beledolgozva. Népdal kategóriában van egy teljes feldolgozás is a lemezen. A szóban forgó Saraca inima me egy remekmű, szerintem egyenesen a Freak Show a legfogósabb tétele (asszem ötvenszer meghallgattam az utóbbi két hétben). Ráadásul  a giccs csapdájába sem esik bele, amit a Negru-féle Din Brad projektről például nem lehet elmondani. A Dirty Shirt különben nagyon eredeti módon közelíti meg az átdolgozások problémáját. Két évvel ezelőtt a Pitbull, a Macska-jaj című Kusturica film felejthetetlen betétnótája lett metalosítva, itt most egy Daniel Bedingfield szerzemény (Rocks Off) lett a felismerhetetlenségig átértelmezve (még egy kis hopptezsigát is belekevertek).

Részben tehát helytálló a banda önjellemzése, mint „balkán indusztriális hardcore metal”. Ez ugyanakkor félrevezető is lehet, mert a Freak Show legnagyobb része egyáltalán nem  balkán. Van ellenben mindenféle más érdekesség a számokban. A Ride countrys, a Freak Show raggaes, a Never Say Never kissé swinges, az Extreme Funky Disco meg se nem funky, se nem diszkó. És persze a vastagon riffelős nóták sem hiányoznak (pl. Trust MeThis Is The Day).  Ez most nem azt jelenti, hogy egy nagy összevisszaság az album. Épp ellenkezőleg, kimondottan egységes. Csak érdekes.

Igazság szerint nem teljesen mentes a zenei kliséktől a lemez, de ettől még megérdemelné a tíz pontot.  A kilencet meg még akkor is, ha nagyon szigorú akarok lenni. A Dirty Shirt viszont van annyira jó, hogy megérdemelje a szigorúságot.