At Night I Fly, September Kills EP (2012)

by Gabriel Szünder

A zenei túltermelés közepette, ami manapság megy, néha már egy zenekar neve is megfelelő szelektálási kritériumnak tűnik. Aki vesz annyi fáradságot, hogy kitaláljon egy érdekes, de intelligens zenekarnevet, az lehet, hogy a zeneszerzés terén is több fantáziát mutat majd, mint az átlag. Persze lehet, hogy nem, de még mindig jobb így válogatni, mint elhinni a kiadói promo szövegeket.

Az At Night I Fly például pont az az eset, ahol ez a fajta számítás bejön. Létezik különben egy azonos című amerikai dokumentumfilm is. Ez a Johhny Cash által popularizált Folsom börtönkomplexumban raboskodó elítéltek életét mutatja be. A film és a Bátky Zoltán által frontolt együttes között nincs semmiféle nyilvánvaló összefüggés. BZ azt mesélte egy interjúban, hogy a zenekarnév a random firkálgatás módszerével jött létre. Ez nem azt jelenti, hogy egy random név született, hiszen „az EP-re kerülő dalok közös témája, a stresszes modern életmód miatti elvágyódás is vastagon belevihető”. Ilyesmin nem lepődünk meg, mert már a szürrealisták is tudták, hogy az automatikus írás meghökkentően értelmes dolgokat produkál. Az ellenben érdekesnek mondható, hogy az említett film esetében az At Night I Fly kifejezés ugyancsak az elvágyódás metaforájaként funkcionál. Kifürkészhetetlenek a tudatalattinak az útjai.

Ha az At Night I Flyban összegyűlt, prog rockos múlttal rendelkező zenészek egy tőlük teljesen idegen stílusban próbáltak volna összehozni egy lemezt, akkor tényleg az lett volna a nagy kérdés, hogy hogy sikerült a kísérlet. Példának okáért, hogy szólhat egy olyan reggae vagy egy grindcore album, amit Stonehenge / Wendigo, Dreyelands, illetve K3 tagok készítettek? A játék neve viszont továbbra is progresszív metal, és a September Kills pont úgy szól ahogy azt el lehetett várni. Jól. Nagyon jól. Az EP több mint egyszerűen profi munka. Ugyanakkor, őszintén, a meglepetés faktor nem olyan nagy.

Ha már genealógiáról van szó, az EP stílusa inkább a Stonehengehez áll közel, mint a Wendigohoz, de helyenként (például az első számban, az Alienatedben) megjelennek olyan „modernista” beütések is, amiket az ember inkább az utóbbi zenekarral asszociál. Minden esetre, a lemez alaphangulata inkább bölcs-meditatív mint fiatalosan agresszív. Szóval, rocknak prog a zene, de ezek az összetett és rafinált szerzemények minden esetben nagy ívű, erőteljes – úgymond hardrockos – refrének köré épülnek. Így, a több mint nyolc perces Stolen Seconds is hallgattatja és újrahallgattatja magát.

Az a legjobb dolog a September Kills EP-vel kapcsolatban, hogy túl rövidnek tűnik. Egy nagylemezre lett volna szükség ahhoz, hogy az együttes potenciálja teljes mértékben kibontakozhasson.