Octahed, Circum Polaris (2012)

by Gabriel Szünder

Circum Polarist épp a Swans-féle The Seer kritikájának megírása közben hallgattam meg először, és ez egy percnyi megdöbbenést okozott nálam, ugyanis az Octahed lemez valahogy úgy kezdődik, mintha Michael Gira fejéből pattant volna ki. A magyarázat valószínűleg a budapesti csapat nagy Merzbow rajongásában keresendő. Legalábbis ez derül ki az Octahed facebookos bemutatkozásából. Ugyanabból lehet megtudni azt is, hogy régebben The Wheelchair Werewolf néven voltak ismertek.

Tres I intro amúgy elég megtévesztő. A The Jackyl Throneban már beindul a riffelés, és ezt később csak a Tres II című intermezzo szakítja meg. A Jackyl már az együttes másik példaképét, a Dillinger Escape Plant idézi. Meg a Meshuggaht. Lehet ezt éppen mathcorenak is nevezni, de szerintem inkább olyan a szám mintha vasvillával hányták volna össze. A jazzes jammelés a közepén enyhén szólva nem oda illő. Harmadikként egy direktebb kompozíció következik, a Whithout Summit. Ha már core, ez inkább metal, mint matek. Kulcsár Géza programozó ide is becsempészett egy-két effektet, de hol van ez már Merzbowtól? Az anyag első felét záró Element viszont egy lépést jelent a jó irányba. Ez egy progresszívebb tétel, ennek megfelelő dallammal ellátva. Kár hogy Papliczky Péter hangja alig bírja el.

Ami a Tres II után jön, az már egységesebb képet mutat. Itt mintha az Alchemist, meg a Gojira lett volna az irányadó. A maradék három szám közül – Transmediate, Home Reflects, Sky As A Calix –, az első viszi a pálmát, de ez a teljes lemez szempontjából is a legjobb nóta. Itt tényleg meggyőzően illeszkednek egymásba az ambientes, „post-os”, illetve az intenzíven riffelő részek. Igazság szerint, az Octahed zenéjében az utóbbi tíz év minden extrém metal stílusából van valami.

Circum Polaris alapjában véve egy korrekt anyag. Csak albumnak nem kellene nevezni. A csapat sajnos ennél is tovább megy, és konceptlemezként reklámozza. (A koncepció valami alkímikus maszlag, de ezt inkább hagyjuk). Az utolsó három dal – plusz a Tres I-II, az elején meg a végén – egy kimondottan erős EP-t eredményezett volna.