Granny’s Heartattack, Psychoanalysis. Part II (2012)

by Gabriel Szünder

A 2007-ben alakult budapesti Granny’s Heartattack egy Nirvana tribute banda. Pedig nem Nirvana dalokat játszanak. A Psychoanalysis. Part II-re keresztelt EP-n legalábbis, nem azt teszik. Az itt hallható zene viszont annyira töményen nirvanas, hogy az kimeríti a tribute szó jelentését. Még ez a Granny’s Heartattack név is mintha Kurt Cobain agyából pattant volna ki. Hogy egy együttes ennyire hasonlít egy másikra, az nem feltétlenül rossz, de nem is kimondottan jó. A lényeg, hogy nem kell túlideologizálni a dolgot, ahogy azt egy interneten recenzáló kolléga teszi, aki szerint „bármilyen ilyen stílusban [ti. grunge] alkotó zenekar előbb vagy utóbb a Nirvana-val lesz összehasonlítva.” Természetesen, mindenki úgy hasonlítgat, ahogy azt a szíve diktálja, de amit a Granny’s Heartattack csinál, az nem grunge, az Nirvana.

Volt 2010-ben a Psychoanalysisnek egy első része is – jó cím, érdemes két évenként újrahasznosítani –, és ahhoz képest az új dalok határozott fejlődést mutatnak. Az igazság az, hogy hallgattatják magukat, és végül is ez a legfontosabb. A változatosságra való hajlam, meg dicséretes. A Silver Rain, és a Dried Out Tree rockosabb szerzemények, a 000 egy bluesosan merengős dal. Másfelől, ez a lépésenként való haladás is bölcs dolog. A Psychoanalysis I két számot tartalmazott, a második rész ötből áll. Valószínűleg tényleg korai lett volna egy nagylemeznyi dalt kirakni az internetre.

Lelassulás, megőrülés, lelassulás, megőrülés…így látják az együttes tagjai a saját zenéjüket. El tudom képzelni, hogy ez a lelassulás / megőrülés élőben még jobban működik.