Dew-Scented, Icarus (2012)

by Gabriel Szünder

A múlt havi számban olvastam én is, hogy Leif Jensen már megint lecserélte a Dew-Scented legénységét. Normális körülmények között, egy szál új tag is képes energiát pumpálni egy húsz eves zenekarba, hát még négy. Hát még, ha death metal zenészekről van szó. Az külön dicséretet érdemel, hogy a kádercsere nem ment a stílusbeli kontinuitás kárára. A Dew-Scented eddig sem állt nagyon távol a death metaltól, és most sem ment át Cannibal Corpseba.

Mintha ez a nagy belső megújulás nem lett volna elég, az új lemez  Reawakening című dalában Dan Swanö vendégeskedik. Egyáltalán nem meglepő módon, ebből lett a lemez legérdekesebb száma. Death metalos ez is, de másképp mint mondjuk a Storm Within. A Reawakening egy atmoszférikusabb tétel, és az, hogy pár perc erejéig megszakítja a bősz thrashalést, csak jót tesz az albumnak. A Destined to Collapseben Leif úgy üvölti bele a mikrofonba hogy Lets go!, mintha erre az alkalomra Schmier torkát vette volna kölcsön.

Ezeket leszámítva, az új zenekartagok ugyanolyan slayeresen gyalulják végig a lemezt, mint a régiek. Mindegy, mára már a Dew-Scentednek ugyanannyi joga van erre a stílusra, mit az Araya-King szerzőpárosnak. Szerintem különben egy thrash album akkor jó, ha valamikor az elején elkapja a hallgatót a zene lendülete, és ez aztán elsodorja a végéig. Ha tehát az Icarus hallgatása közben, valaki nem érez semmit a Thrown To the Lions környékén, jobb ha hagyja a francba az egész lemezt.

Leif, szegény, a történelem áldozata. Ahhoz kicsit későn kezdte, hogy a Dew-Scented bekerülhessen a német thrash metal kánonjába, ahhoz meg túl fiatal, hogy retro thrasht játsszon.