Burnout, Roxigén (2012)

by Gabriel Szünder

Szeretem olvasgatni a zenekari bemutatkozókat. A valódiakat, nem a reklámszövegeket. Érdekes megfigyelni a retorikai felépítésüket. A Burnout bemutatkozása például kategorikus fajtából való: „2009 májusában elkészült Pokol és Menny között c. kislemezünk 4 nótával ami mind a szakma mind a közönség elismerését egyöntetűen kivívta.” OK, ha egyöntetű, hát egyöntetű, nem fogok itt kisebbségi véleményt formálni. Igaz hogy nem ismerem az említett kislemezt, de hál Istennek a banda tagjai a debüt albummal is „abszolút mértékben elégedettek”. Ezek után igazán nehéz rosszat mondani.

Nem mintha rosszat akarnék mondani. Itt van például ez a Roxigén cím. A rock talán nem elengedhetetlen a túlélés szempontjából, de eufórikus állapotba hozza az embert, akárcsak a tiszta oxigén. Egyszerű, de kedves ötlet.  A címadó nóta refrénje meg direkt rákérdez: „hetvenben még szép volt a kép, most kérdem én, hol van a roxigén?” Sehol. Rihanna meg Lady Gaga felszívták az egészet. Azért nem minden szöveg ennyire jól sikerült. Van ami úgy hangzik mint egy Pusztai paródia („segíts Gaia, túl nehéz az ember igája”). Esetleg Pusztai tribute. És vajon ki előtt tiszteleg a következő sor: „Az első nap megláttál, a másodikon kézen fogtál….”? Szívesen meghagynám találós kérdésnek, de nem biztos hogy mindenki ismeri a neotonos I Love You-t.

A Burnout olyan bandákat nevez meg inspirációként mint az AC/DC, a Motörhead, a Guns n’ Roses, vagy a Metallica (?). Szerintem elég lett volna megemlíteni a Tankcsapdát. Van a Burnoutban a punkos (Végállomás), meg a rockos (Valahol, Voltam aki voltam) Tankcsapdából is. Ez most nem egy kritika, hanem egy evidencia. Végül is ez a jó a Burnout lemezében, hogy a kicsit modernebb, már-már grungeos (Jobb ha félreállsz, Lassan véget ér) elemeket, ügyesen vegyítik a hagyományosabb, hetvenes évekből származó hard rockal. A hetvenes években, emlékszünk, még szép volt a kép.

A fent említett bemutatkozó szövegből kiderül még hogy nincs a Roxigénen „két olyan szám ami hasonlítana egymásra”. Ez igaz, a Roxigénen található dalok inkább más együttesek számaira hasonlítanak. Ennek ellenére, az egyszemélyes egyöntetű véleményem szerint a Roxigén egy kimondottan élvezhető debütáló album.