Marilyn Manson, Born Villain (Cooking Vinyl, 2012)

by Gabriel Szünder

Sosem öregedett még sokk-sztár olyan gyorsan mint Marilyn Manson. Mick Jagger 140 év után is egy bad motherfucker, Brian Warner meg évről évre csak komolyodik. Ma már senki sem hinné el neki hogy ő az Antikrisztus Szupersztár.

Igazság szerint, pár évig Manson még egy rock sztárnál is több volt. MM-nek sikerült rajtahagynia mocskos keze nyomát a huszadik század végének tömegkultúráján. A Nirvana óta először lett rock bandából pop-kulturális jelenség, és ez azóta sem ismétlődött meg. Mára viszont a Manson márkanév kiüresedett, sokkpotenciálja kimerült. Brian Warner ellenben még mindig itt van, és, dicséretére legyen szólva, igazán kreatívan használta ki a kollektív képzelet szintjén végbement hanyatlását.

Manson nem csak az Antikrisztus címkéről csúszott le, hanem a Trent Reznor juniorról is. Pedig a Get Your Gunn idején igencsak úgy tűnt hogy erre pályázik. Végül kénytelen volt egy David Bowie-ba oltott Alice Cooper szerepével megelégedni. De ez legalább jól áll neki. A High End Of Low visszahozta a Bowie hatásokat, és az új lemez ugyanezt a vonalat viszi tovább. Az Eat Me, Drink Me szentimentalizmusa egyelőre nem lesz megismételve. Azon a lemezen Brian a szétzúzott szíve darabjait próbálta összerakosgatni. A High End-en már ott volt a Pretty As A Swastika, úgyhogy az aggódók megnyugodhattak. Manson-nak van még elszámolnivalója az amerikai közízléssel.

Zeneileg az új album valahol a Mechanical Animals és a Portrait Of An American Family között helyezkedik. Ugyanakkor olyan logikusan következik az utolsó kettőből, hogy az Eat Me, Drink Me-t, a High End Of Low-t, illetve a Born Villaint-t valamikor talán még trilógiaként fogják emlegetni. Kicsit olyan a Born Villain mint egy csikorgó riffektől szétfeszülő High End Of Low, amiből minden barátságosabb refrén ki lett irtva. Túl barátságos persze Marilyn sosem volt. A BV minden esetre az egyik legnehezebben emészthető Manson lemez. Egy igazi zenei monstrum. A művészkedés kicsit a dalok rovására ment.

Marilyn Shakespearből szaval, Baudelaireből merít ihletet, és úgy néz ki, hogy már sokkolni is csak művészi utalásokon keresztül képes. Shia LaBoeuf-el együtt összehoztak például egy filmecskét, amihez képest gyerekjáték minden amit Manson a múltban a vizuális borzalmak téren művelt (Ki gondolta volna Shiáról hogy tud ilyet is?). Amennyire visszataszító a hat és fél perces video, annyira szórakoztató kitalálgatni hogy épp kit idéz – Jodorowskyt, Bunuelt, Bataillet stb.

Könnyű lenne azt állítani, hogy újabb keletű – zenei és másfajta – megnyilvánulásai által, Manson egyszerűen csak az alteregóját próbálja működőképes állapotban tartani, de szerintem épp az ellenkezőjéről van szó. Épp az utóbbi években bizonyította be Manson, hogy megérdemli, hogy mint művészt komolyan vegyék. Nincs kizárva, hogy valamikor a Born Villain jobbnak fog tűnni mint a High End Of Low, de most még nem.