Wolfsbane, Wolfsbane Save The World (2012)

by Gabriel Szünder

Remélem senki sem emlékszik a The Rocker című filmre, mert igazán nem érdemes. A film alapját Tim Owens szürreális karrierje kellet volna képezze, de a végeredménynek nem volt sok köze Ripper kalandjaihoz a rock zene világában. Pláne a Judas Priest-ből való kikerülés utáni időszak szempontjából nem volt profetikus. Mi történik ugyanis a filmben? Miután a fiatal „rocker”, akire a cím utal, feljut a hírnév csúcsaira, átlátja az egész rock cirkusz lelketlen és értéktelen voltát és visszatér a klubokba a saját kis őszinte és lélektől túlcsorduló zenéjét játszani. Érdekes viszont , hogy ha Owens karrierjére nem is, Blaze pályafutására elég jól ráillik ez a mese.

Miután kikerült az Iron Maidenből, Blaze valóban visszatért a kis klubokba, a saját kis őszinte zenéjét játszani. A probléma csak ott van hogy ez semmilyen szempontból nem jelentett előrelépést Bayley számára. Blaze nem a hírnév árán vásárolta volna meg az önkifejezés szabadságát. Az önjelölt metál király őszinte zenéje nem igazán nyújt többet az Iron Maiden-nél, lévén a brit hard rock-heavy metal egy többé-kevésbé redundáns változata. Blazet viszont ez nyilvánvalóan nem zavarja. Nem csak hogy beindította a teljesen értelmetlen szóló karrierjét, hanem a Wolsbanet is reaktiválta. Valószínűleg a dialektika híres-hírhedt törvényében bízik, miszerint a mennyiség előbb-utóbb átcsap minőségbe.

Egy másik különbség két helytartó-énekes között, hogy míg Ripper nagy dolgokra is képes, ha van aki előhozza őket belőle, Blaze folyamatosan középszerű. Persze akkor a legközépszerűbb ha  az ellenkezőjéről próbálja meggyőzni a világot. Meg önmagát. Ezért jobb a Wolfsbane mint a szólólemezek. A Wolfsbane az abszolút nosztalgia zenekar. Nem csak a zenei múltidézés szempontjából. A Wolfsbane Save The World dalaiba Blaze szerintem beleénekelte az össze nosztalgiát amit a fémszívében rejteget. És Blaze nyilvánvalóan sokat tud a „mi lett volna ha” érzésről. Mi lett volna ha Dickinson nem tér vissza a Maidenbe? Mi lett volna ha az első Wolsbane lemez tíz évvel korábban jelenik meg?

A WSTW típusú lemezekről szokták interjúkban mondogatni hogy az együttes karrierjének összegzése. Van itt minden, a bugis hard rocktól (Teacher), a bluesos hard rockig (Starlight) és a kicsit komplexebb metálig (Illusion Of Love). Már majdnem leírtam hogy „progresszív”. A Live Before I Die kicsit maidenesen szól, de van benne valami reggae is. A Buy My Pain kicsit maidenesen szól, de van benne egy beatleses középrész. Az Everybody’s Looking For Something-ban meg harmonika van. Hát lehet egy ilyen lemezt nem szeretni? Csak úgy csöpög az a bizonyos brit fíling a dalokból.

Ha már erről a fajta zenéről van szó, még mindig szívesebben hallgatom a B kategóriás eredetit, mint az A kategóriás imitációt.