The Mars Volta, Noctourniquet (Warner, 2012)

by Gabriel Szünder

Röviddel a halála előtt, William Burroughs kifejtette az elméletét miszerint a nyelv egy vírus, amely megfertőzi a gondolkodást. Bizonyos nyelvi struktúrák rátelepednek az ember gondolataira és az érzéseire és innentől kezdve szabadságról vagy eredetiségről már alig lehet szó. Az irodalomnak az lenne a szerepe hogy felszakítsa ezeket a megkövesedett struktúrákat és újra képessé tegye az embert a világ igazságának befogadására. Hogy a cél érdekében az író a droghoz, az alkoholhoz vagy valami transzcendens érzékenységhez folyamodik, az szerintem mellékes, a lényeg az hogy egyes irodalmi, vagy általánosabban szólva művészi alkotások képesek ilyen felszabadító hatással lenni a befogadóra. Ez a kis elmélet természetesen a zenére is érvényes. A Mars Voltara zenéjére nagyon is.

Kicsit leegyszerűsítve, a progresszív rocknak két nagy paradigmája van. Az egyik természetesen a Pink Floyd-hoz kötődik, a másik talán a Yes-hez. A Pink Floyd olyan mértékben képes rezonálni az ember tudatalattijával, mint talán semmilyen más zene – ettől olyan “pszichedelikus” – a Yes meg ennek tipikusan az ellentéte. A Yes a zene cerebrális, racionális, geometrikus felfogásának az iskolapéldája. A mai progresszív rock inkább a Yes vonalát viszi tovább, a progresszív metál meg annál is inkább. A Mars Volta viszont semmilyen vonalat nem visz tovább. A MV tényleg képes valami újra, ami a mai viszonyok között igencsak meglepő. Meg tanulságos is. Aki ugyanis valami újat akar alkotni, az nem az adott szabályok mentén kell megpróbáljon túlteljesíteni – bár a Dream Theater esetében ez egy ideig működött – hanem úgy kell tegyen mintha ezek a szabályok nem is léteznének. Ez nem valami eredeti gondolat, de nem úgy néz ki mintha sokan lennének tudatában.

A progresszív rock egy komoly műfaj. A Mars Volta egy komolytalan zenekar. Gyerekes, infantilis, zseniális. Az Octahedron-on megpróbálták komolyabbra venni a figurát, de ennek hál Istennek vége. A Nocturniquet a legkomolytalanabb MV lemez (bár ha jól értem a szövegek szintjén van valami „üzenete”). Míg az Octahedron-t megelőző albumok többé-kevésbé az At The Drive-In zenéjét gondolták tovább, a Nocturniquet-on a együttes a saját stílusával szembeni szabadságot ünnepli. Mivel akármilyen stílus, akármilyen személyiség egyben határokat is jelent, a Mars Volta túllépett rajtuk. A Volta zenéje szólhat úgy mint a PIL (Dyslexicon), mint a Jon Spencer Blues Explosion (The Malkin Jewel), mint a Beatles és a Radiohead egyszerre (Vedamalady), mint a legelborultabb krautrock (In Absentia), mint a kilencvenes évékbeli MTVs amerikai alternatív rock (Zed and Two Naughts). A Nocturniquet felér egy zen koannal.