Mustasch, Sounds Like Hell Looks Like Heaven (Regain Records, 2012)

by Gabriel Szünder

Kétség nem férhet hozzá hogy a Mustasch a legidiótább nevű rock zenekar a Guns n’ Roses óta. Persze a világ összes metalcore bandáját leszámítva. Eredetileg ezért is kezdtem el Mustasch-t hallgatni. Egy ilyen nevet felvállaló együttes feltétlenül valami tökös zenét kel nyomasson, gondoltam. Ha már a látszatban sem bízhatunk, igazán nagy a baj. Minden OK, a látszat meg lett mentve, most már csak azt kellene kitalálni hogy mi történik Svédországban. Hiszen, míg a szomszédos Norvégia zeneileg leginkább bizonyos elborult agyú sátánista vikingekről ismert, a Svéd Királyság csak úgy ontja magából az egészséges rock n’ rollt.

Bizonyos értelemben a Mustasch valami olyasmit csinál mint a Volbeat, azaz a Metallica örökségét igyekszik újrahasznosítani a rock n’ roll szempontjából. Mellékesen szólva, ez azt jelenti hogy a Metallica esetében valóban egy paradigmatikus együttesről van (volt) szó, hiszen nem attól lesz paradigmatikus valami hogy van aki másolja, hanem hogy van aki megpróbálja kreatívan újragondolni. A Mustasch nem dolgozik egy annyira egyszerű képlet alapján mint az említett gitár gengszterek, de azért náluk sem nehéz felfedezni egy-két Metallica riffet (az új dalok közül ld. például It’s Never Too Late). Érdekes hogy egy nóta erejéig a Sounds Like Hell, Looks Like Heaven a Megadeth-ről is megemlékezik (konkrétan a Cold Heart Mother Son, illetve Symphony Of Destruction-ról lenne szó). Ez a Sounds Like Hell, Looks Like Heaven cím viszont kimondottan Volbeat-es.

Az új albumon a Mustasch annyira szabadon kezeli a különböző zenei elemeket hogy egyre jobban emlékeztet egy metalizált The Hives-ra. A két zenekarnak a gyökerei is összefonódnak valahol – ősrock, garázsrock, punk – de ennél is figyelemreméltóbb a megfogalmazás precizitása és könnyedsége. Ez egyik banda esetében sem egy spontán, hanem egy közvetett, reflektált, megtanult, eltanult dolog. Ha a Mustasch-ról van szó, ez nyilvánvalóvá válik amennyiben a Monster Magnet-et, vagy a Black Label Society-t vesszük hasonlítási alapul. Másfelől ezt nem igazán lehet hibaként felróni, hiszen már a Rolling Stones is így zenélt.

A Mustasch mára tévedhetetlenné vált a hatáskeltében. Mondanám hogy elkápráztat mint a legügyesebb bűvész, de hát kit érdekelnek a bűvészek? A Freddy Mercury bajszáról elnevezett együttes zenei trükkjei olyanok mint a női csábítás kellékei. Tűsarok, neccharisnya, miniszoknya, dekoltázs – kinek mi jön be – a lényeg hogy hiába láttunk már ezerszer ilyet, a hatás azonnali és ellenállhatatlan.