Redemption, This Mortal Coil (InsideOut, 2011)

by Gabriel Szünder

Nincs abban semmi különös ha az ilyen Redemption típusú, progresszív ambíciókkal küzdő együttesekről az ember a Dream Theater-re asszociál, mégis, a Path Of The Whirlwind-et hallgatva egy kicsit elcsodálkoztam. Mintha nem így emlékeztem volna Nick Van Dyke zenekarára. Még a bónusz EP-n kiadott Tori Amos feldolgozás is olyan Dream Theater-es húzás. Pedig hát nem, a Redemption nem az a kimondott pót-DT. Másfelől, a Fates Warning + Symphony X képlet alapján sem lehet megítélni a bandát. Ez már valami világmegváltót sugall, amiről azért szó sincs.

A Redemption-ben nincs meg a Dream Theater mértéktelensége. Többek között ezért értelmetlen a Departure Of The Pale Horse, az albumot záró végtelen (pontosabban: tíz perces) nóta. A Focus vagy a Stronger Than Death sokkal inkább kiemelik a This Mortal Coil erényeit. Úgyszintén a Let It Rain, ami félig egy jófajta power ballada, félig valami más és egészében véve egy érv amellett hogy az igazán minőségi heavy metált már jó ideje Amerikában és nem Európában kell keresni.

A Redemption a mintha szolóni mondás zenei megtestesítője lenne: mindent mértékkel! Igyekszem kerülni az „intelligens zene” kifejezést, de itt talán több értelme van mint általában. Bár a „racionális” jelző ebben az esetben is helyénvalóbb. A Redemption kompozíciói szemlélődésre invitálnak, nem a libidót hivatottak felkavarni. A szimmetria itt legyőzi a szenvedélyt. Így az sem meglepő hogy olyan dalok mint a Perfect az AOR felé tendálnak. Ennek ellenére, a Redemption-nek nincs köze ahhoz a fajta töketlen okoskodáshoz amit példának okáért a Pagan’s Mind művel. Az együttes szövegeiben megjelenő bibliai – vagy általánosabban vett keresztény – utalásoknak viszont szükségük van egy ilyen higgadt zenei környezetre hogy a jelentésük teljes mértékben kibontakozhasson. Őszintén szólva, engem meghat a gondolat hogy létezik egy Noonday Devil című rocknóta.

Nem kell azért elfelejteni hogy túl sok intelligencia és jóság megárt a rock zenének.