„Tükör voltam a dalokban”. Interjú Kalapács Józseffel

by Gabriel Szünder

Az alábbi interjú egy Monsters of Metal címmel megrendezett aradi, jótékonysági heavy metal fesztivál alkalmával készült.

Adtál már interjút román nyelvű publikációnak?

„Nem. Ez az első. Ez mindenképpen forradalmi ebből a szempontból.”

Mikor most nyáron a Kukovecz Gáborral beszélgettem a Félsziget fesztiválon, mesélt a POKOLGÉP első erdélyi koncertjéről, pontosabban egy elég tragikus körülmények között meghiúsul koncertsorozatról. Te hogy emlékszel erre?

„Én már nem emlékszem ezekre. Ez már nagyon régen volt. Nekem hihetetlen a memóriám, én a szövegekkel is komoly bajban tudok lenni. Fogalmam nincs, hogy mi volt ott az igazi sztori. Arra emlékszem mikor az OMEN-nel jöttünk ki először Erdélybe, kilencven valahányban, de akkor is így, hogy egy ilyen sztenderd fesztiválra, talán Szatmárnémetibe, ahol fű, fa, bogár játszott, többnyire román zenekarok, tehát COMPACT, meg ilyesmik. Csodálkoztam is hogy mindenki megőrült rájuk, a magyar rockerek is, pedig ilyen kis langyos BIKINI féle rockzene. Tehát ilyen tánc-rock. De egyébként úgy látszik ez a világ trendi, szóval a mulatós az megy.”

Ha összehasonlítod – művészileg, zeneileg – a POKOLGÉP-es karrieredet a későbbi szólókarriereddel, miben látod a legfontosabb különbséget?

„Én igazából ezt nem tartom szólókarriernek. Tehát itt csak egy praktikus oknál fogva KALAPÁCS a zenekar neve. Amikor ki akartam találni hogy mi legyen a zenekar neve, nem jutott jobb eszembe. Az OMEN- ből  kiléptem olyan 99 végén és 2000-ben már életre kelt a KALAPÁCS, pusztán azért mert nem volt másik. Ez így adta magát. Hozzáteszem, hogy sokkal jobb név lenne a KALAPÁCS ha engem nem úgy hívnának. Tehát ha mondjuk egy Varga János vagyok. Így ez most olyan, hogy ez nagyon az én nevem és ezáltal például te is szólóprojektnek gondolod, de nem az. Ez egy zenekar. Ez nincs igy kinevezve, hogy zenekarvezető, de például a zenekarral kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat sem én intézem, hanem a Weisz Kicsi, a szólógitáros.”

1996 körül viszont megjelent egy szólólemezed.

„Igen, az az egyetlen szólólemezem. 96-ban talán. Egy kísérlet színten. Olyan harminc százalékban sikerült kísérlet, úgyhogy nem kísérleteztem tovább. Az én érzéseim szerint, amit én szerettem volna abból a lemezből kihozni – és ez nem feltétlenül csak a partnerek hibája, én sem voltam annyira ráhangolva – az nem volt nekem az a kiteljesedés, amilyen irányban akartam volna továbbmenni. Tulajdonképpen egy kicsit a HARD zenekar létrejötte ennek a szólólemeznek kicsit a kikerekítése volt. És így nyugodtabb vagyok a HARD két lemeze után, jobban érzem magam a bőrömben. Gyakorlatilag majdnem ugyanazokkal a zenésztársakkal csináltam mint a szólóalbumot. Lehet, hogy egy szólóalbumot mondjuk úgy kellet volna csinálni hogy nem az első emberrel aki szimpatikus és akinek hasonlók a gondolatai mint nekem, hanem ahogy mások szokták, hogy megkérem az ország nagy szerzőit, hogy hozzunk össze nekem valamit rólam. És akkor így közös segítséggel mindenki egy-két dalba csak beletrafál és akkor úgy nagyon erős lesz az album. Nem degradálom egyébként az albumot, azt mondom, hogy egy nagyon érdekes, értékes dolog, csomó minden van benne ami jó, egy csomó minden amivel nem vagyok elégedett. Ennyi. De ezzel nincsen baj. Tele van az ember élete olyan dolgokkal hogy néha elbotlik egy göröngyben, és aztán mégis tovább megy.”

A HARD zenekarral van még zenei kapcsolatod?

„Tulajdonképpen a HARD zenekar motorjával, nagyon sokáig a motorjával, aztán egy kis ideig szünetelő motorjával, a Mirkovics Gáborral, a Zserbóval, nekem a mai napig erős a kapcsolatom, hiszen közös a cégünk. A mai napig minden zenei tevékenységem és minden nem zenei tevékenységem a mi közös cégünk égisze alatt folyik. Napi kapcsolatban vagyok vele. Nagyon sok mindenben szűrjük össze a levet a mai napig, nagyon sok tanácsot fogadok meg tőle, vagy adok neki. Tulajdonképpen mikor az angol nyelvű dolgot elkezdték a BZ- vel, az az én felhatalmazásom, vagy, csúnya szóval, engedélyem nélkül meg sem valósulhatott volna, hiszen a HARD zenekar neve és egész imidzse az én kitalációm volt. A Gábor, miután visszajött az élők sorába, mert ő elég csunyán elszaladt a cuccal, megkérdezett engem, hogy csinálhatja-e ezt ugyanazon a néven. Ő most nem akar a magyar verzióval foglalkozni egyelőre, hanem csak az angol nyelvűvel, úgyhogy már nem is volt akkor a magyar nyelvűnek a tagja. És akkor én mondtam, hogy persze, ha ebben ambíciói vannak, én ezzel nem is akarok, meg nem is érek rá foglalkozni, és igy kezdődött az angol nyelvű HARD. Aztán valahol Angliában játszottak egy koncertet, és már az első koncert után összevesztek az énekessel, a magyar angol nyelvű énekessel, a BZ-vel. Mondtam neki, hogy szerintem ne szarakodjon magyar énekessel. Ha én mint basszusgitáros zenekarvezető ambiciózusan nyugat felé szeretnék orientálodni, akkor keresnék valakit kint. Gáborról tudni kell hogy egy elég agilis ember, ő azalatt a röpke néhány BZ-s hónap alatt nagyon jó kapcsolatokat épitett ki a nyugati promoterekkel. Mondtam neki, figyelj, teszel egy köremailt hogy a magyar HARD együttes énekest keres, és meg fogsz döbbenni, hogy mennyien akarnak a magyar HARD együttes énekese lenni a világ minden tájáról. És megdöbbent. Ez így kezdődött. Björn Lodin egyébként a világ rock zene hallgatóinak nem teljesen ismeretlen. Szerepelt a Nostradamus rock operában, ami az egyetlen olyan rock opera, ami már jó régen készült, de nem udták bemutatni mert nincs elég jó énekes egy szinházban sem. Abban is énekelt, olyan emberekkel mint a Jorn Lande vagy a Glenn Hughes, Joe Lynn Turner, tehát nem gyenge emberekkel énekelt együtt. Ennek a rock operának a szerzője Nikolo Kotzev, aki a világ egyik legnevesebb filmzene irója. Azt hiszem két lemezen dolgozott együtt Lodinnal, a két első BALTIMOORE lemezen. Tehát a világ rockzenét kedvelőinek nem egy ismeretlen arcról van szó. Paksi Endrének van három lemeze tőle. És nem úgy, hogy már tudta, hogy magyar vonatkozásának is van a csávónak, hanem úgy magától beszerezte. Tehát Björn Lodin igy került a  képbe. A Zserbó mutogatta nekem, velem tesztelte a Zserbó, hogy kit tartok jónak. Nekem általában jó ráérzésem van. Én nem csak a hangi adottságok miatt tartok valakit jó énekesnek vagy rossznak, hanem összességében nézem, a szinpadi jelenlétet, a szinpadról leáramló energiákat, azt hogy milyen pozitív a figura a szinpadon. Ilyen szempontok alapján fel tudok sikítani a ROAD együttes énekesén vagy a DEPRESSZIÓ énekesén. Tehát akár Mátét nézzük, akár Francit, kurva jó énekesnek tarom öket, pedig klasszikus értelemben nem biztos, hogy mindenki annak tartja őket. Mégis azok. Tehát hallgattam az embereket, és akkor jött Björn Lodin, aki színpadi jelenlétét tekintve is ott van, meg egy világszínvonalú hang. Mondom, ha ez eljön a HARD-ba, ezt ne utasítsd vissza. Most már ott tart a dolog, hogy Budapesten bérel lakást, itt lakik. Ő nagyon megszerette az itteni életmódot, az itteni életet, annak ellenére, hogy neki még gyerekcipősek a lehetőségei. Neki ugyanolyan nehéz Magyarországon megvetni a lábát, bármilyen hihetetlen, mint mondjuk, ha egy magyar ember világsztár akarna lenni. Ő ugyanannyira idegen, ugyanannyira el kell jutnia a közönséghez. Nekem kurvára bejön az, hogy bevállalja ezt a nehézséget. Egyébként is bírom a csávót, mert egy nagyon jó arcnak tartom, egy igazi zenészfigura.”

Akkor végülis nincs két HARD, egy magyar, veled és egy angol, Björn Lodinnal?

„Jelenleg nincsen két HARD. A magyar nyelvű HARD az mégis létezik. Klasszikus értelemben nem oszlott fel. A legutolsó Wigwam koncert után – ami egyébként egy nagyon sikeres, teltházas Wigwam koncert volt – mondtam az akkori tagságnak – és akkor az eredeti tagságból már csak ketten voltunk, Csillik Zsolti meg én –, hogy nem szeretnék önmagam vendéglátója lenni, tehát ez a zenekar, ebben a felállásban most lépett fel utoljára. De ezt igy fogalmaztam meg, hogy ebben a felállásban, tehát nem egy végleges dolog. Én úgy érzem hogy lesz még a HARD-nak koncertje. Most sem időm sem energiám nincs rá, és az idők sem annyira kerekek hozzá. Túlságosan szétszéledt a zenekar. Free visszament nyugatra vendéglátózni, Marcinak nagyon sok lett a feladata a KISS FOREVER BAND énekeseként, Zserbó akkor éppen kiitta magát a ringből, és akkor maradtunk ketten, és ehhez kerestünk társakat, akik nagyon jó zenészek voltak, de nem tudtunk együtt alkotótársakká válni. Pedig ahhoz, hogy egy zenekar zenekarként éljen és nem alkalmi vendéglátó projektként, muszáj, hogy kreativ együttlét is legyen. Nem volt. Nem jött össze az a kontaktus, az, hogy amikor összejövünk rezeg a levegő, és valami történik, amit alkotásnak lehet nevezni. Ez nem jött össze. Ettől függetlenül ők még megirhatják a világ legszebb dalait, egy olyan valakivel akivel megtalálják azt a közös hangulatot, amitől létre jön az a termékenység. Volt már rá példa a rock történelemben, hogy nagy zenészek összejöttek és csináltak egy kalap szart. Tudnák felsorolni sok világsztárt is ebben a kérdésben. Az úgynevezett szupergruppok többsége igy megy a levesbe. Olyan mintha kiolloznád egy fényképről a legszebb női szemet, a legszebb női orrot, szájt, ajkat, állat, fület, mellet, csípőt, derekat, és egy gnóm jön létre. Akkor jó, ha nem tökéletes, de együtt szép. A zene is olyan. Annak idején volt egy dal, ami sosem jelent meg, Paksi Endre írta anno, de ezt a mai napig nem felejtem. „A rock n rollt gitár olyan akár egy asszony, ismerned, érezned kell testét ahhoz, hogy szóljon”. A nőnek nem kell hogy a legszebb szeme, szája, satöbbi legyen, hanem éreznem kell hogy vonz. És ez a zenére pontosan és nagyon igaz. Lehet hogy sok rossz zenész összejöjjön és létrejön a BEATLES. Mert együtt valami olyat csináltak, ami a mai napig megismételhetetlen és vagyonokat ér, csak szerzői jogokban.”

Visszatérve a KALAPÁCS-ra, felléptetek végül Németországban, a Keep It True fesztiválon?

„Persze”.

És milyen volt, mert gondolom, hogy a közönség legnagyobb része nem magyarokból állt?

„Sőt, talán három magyar emberrel beszéltem ott. Ami a legérdekesebb volt és mindenképpen szimpatikus, az az, hogy volt egy mexikói csapat, ők szó szerint úgy fogalmaztak, hogy kifejezetten akkor döntötték el hogy eljönnek, amikor megtudták, hogy mi is leszünk a Keep It True-n. Ők már korábban is folyamatosan leveleztek, a MySpace-en, amit nem is tudok kezelni. És volt egy kinai, azt hiszem, csapat. Nagyon rosszul értettem amit beszélnek, én sem tudok angolul, ők meg aztán teljesen kínaiul beszélték. Ők nem azt mondták, hogy pont miattunk jöttek, de hogy ez nagyon-nagyon fontos szempont volt, és csodálkoztam, hogy ez nekik szempont volt, hogy tudták és ismerték és hallottak róla és ismerték a dalokat. És marha érdekes volt énekeltetni őket. Amikor megkerestek minket a szervezők, akkor mondtam, hogy nekem nincs erre külön szellemi kapacitásom, hogy most megint megtanuljak egy csomó dalt angolul, tehát én akkor vállalom el a bulit, ha jó lesz magyarul. Mondták, hogy jó lesz magyarul. Akkor én magyarul nyomtam és énekeltettem őket magyarul.”

Ott csak POKOLGÉP számokat játszottatok, nem?

„Igen. Alapvetően ez is volt a kiindulópont. Az egész koncert létrejötte abból fakadt, a szervezők elmondása szerint, hogy megkeresték a POKOLGÉP együttest, hogy szeretnének egy POKOLGÉP koncertet, de az eredeti énekessel. Ők azt mondták, hogy nem érnek rá. Közben a szervezők megtudták egy lengyel újság, a Hard Rocker magazin szerkesztőjétől az én elérhetésemet, és megkerestek engem közvetlenül, és megkérdezték, hogy tényleg nem érek-e rá. Mondtam nekik, hogy de, elvileg ráérek, ha a feltételek megteremtettek egy koncert létrehozására, ilyen távolságban, akkor beszélhetünk róla, aztán majd meglátjuk hogy mi legyen. Mondták, hogy a POKOLGÉP-nek volt ez az ellenérzése, és akkor engem kerestek meg. Mondtam, hogy én ebbe nem akarok beleszólni, de ha kell, a KALAPÁCS együttes a POKOLGÉP életműnek egy elég tetemes részét ismeri, és szivesen eljátsszuk, mint ahogy az UDO is játszik ACCEPT-et, mint ahogy a HALFORD is játszik JUDAS PRIEST-et.”

Nem nagyon próbálod szétválasztani a pályafutásodat egy POKOLGÉP-es és egy KALAPÁCS-os részre, nem?

„Nem. Nekem a heavy metalos korszakaim összeérnek. Ha valaki végighallgatja az életművemet, POKOLGÉP, OMEN, KALAPÁCS színten, akkor gondolati folyamata van. Ha meghallgatod a KALAPÁCS-os POKOLGÉP-et és utánam a Rudán Joe-sat, és amit majd fognak csináni az új énekessel, biztos vagyok benne, hogy élesen elkülönül. A Rudán Joe-val, akit nagyon szeretek és nagyon jó barátom, teljesen különböző a mű, a kettőnek értelmileg, tartalmilag nincs köze egymáshoz. Az, hogy mi lett a dalokból, abban mindig meghatározó volt a szerepem akkor is, ha nem én irtam a dalokat. Én mindig tükör voltam a dalokban a dalok szerzői felé, és mindig erősen befolyásoltam a végkimenetelt. Vagy éppen kiindulópontja voltam a daloknak. Ez igy volt a régi POKOLGÉP esetében is, az OMEN esetében is, és igy van a KALAPÁCS esetében is. Ezáltal nekem ez folyamat, a többieknek nem, mert nekik egy énekesváltás egy választófal, ami után az új dalokat az új énekes énekli, a régi dalokat is az új énekes énekli, viszont más a gondolatisága, a szellemisége, és nem az övé. Ami az enyém, az nem az övé. Ezt magadévá teheted, hiszen a közönség is azért szereti ezeket a dalokat mert magáévá tudja tenni, de egy énekes esetében ez más… Én nagyon kevés együttessel tudnék azonosulni a magyar palettán. A heavy metal szintjén, a KALAPÁCS-on kívül csak az OSSIAN az aminek a gondolatisága, szellemisége közel áll hozzám. Az összes többi, amiben nem voltam alkotó, az nekem valahogy olyan más.

Az utóbbi albumokon te irtad a szövegeket. Mint szövegiró kitől tanultál leginkább?

„Régebben is írtam, de ennek nem volt olyan hagsúlya. Szövegírásban szerintem mindenki saját magának a példakép. Vannak szövegírók akiket nagyra tartok, Horváth Attila, Miklós Tibor, Bródy János. Kicsit Adamis Anna, neki is vannak jó pillanatai.”

Szerinted miért van az hogy Erdélyben a „klasszikus” magyar heavy metal bandák népszerűbbek mint ilyen SUBSCRIBE típusú új hullámos zenekarok?

„Magyarországon sem a SUBSCRIBE a népszerűbb, csak nekik jobb és modernebb és trendibb az imidszük. Ha elmész a koncertjeikre, nem fogsz tömegeket látni. Nem akarom őket bántani, mert kurva jó zenészek. Én a magyarországi meg az erdélyi közönség között azt a különbséget érzem, viszonylag felületes tapasztalati színten, hogy Erdélyben mintha jobb lenne az ízlése a közönségnek. Magyarországon nagyon sok gagyi is nagyon megy. Én nem tapasztaltam hogy itt a gagyi megy.”

Lehet ez azért van mert kimaradnak a magyar média hatása alól.

„Lehet hogy itt jobb a média.”

Kétlem.

„A magyar média az borzasztó. Olyan erővel nyomja, hogy egyél szart hogy azt nem hiszed el. És az emberek meg is eszik.”